„Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak…” (Jel 3,2a)

Küzdelem a leépülő (fogyó, pusztuló) gyülekezetekért

Az EBBE (Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület) májusi ülése Kelenföldön

Az alkalmat Böjtös Attila, sárbogárdi nem lelkészi gyülekezeti munkatárs áhítata vezette be a fenti ige alapján. Jézus üzenete szerint a szárdiszi gyülekezet nem él, hanem halott. Külsőleg talán rendben van minden, a látszat tetszetős, de az élet jele, a növekedés hiányzik.
Van láb, de béna, van tüdő, de nem képes levegőt venni, van gyülekezeti nyilvántartás, de nincsenek „élő építőkövek”, van templom, de az kong az ürességtől, van presbitérium, de nem végzi a missziót. Haldokló gyülekezeteink olyan betegekhez hasonlóak, amelyek műtétre várnak, de nem tolja be őket senki a műtőbe, vagy életmentő műtét kísérlete nélkül az elfekvőbe szállítják őket. A passzív eutanázia lényege: nem kapja meg a beteg azt a gyógyszert vagy kezelést, ami életmentő lehet.

Gyökeres szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy gyülekezeteink egy része ne szűnjön meg végleg. Jézus nem mond le a haldokló gyülekezetről, terve van vele, jövőt tervez számára.
A gyógyulás érdekében szembesülni kell a valósággal, abba kell hagyni a romlás takargatását, nevén kell nevezni a betegséget. A valóság pedig az, hogy egykor élő gyülekezetek fogynak el, egykor keresztyén családok gyermekei maradnak el az istentiszteletekről, nyilvántartott tagok élnek Jézus nélkül és halnak Jézus nélkül…A hívő ember felelőssége az életmentés, nem pedig „emberhez méltó halált biztosítani”.

A szíven találó igehirdetés után imaközösséget tartottak a jelenlévők.

Az első, beszélgetést bevezető előadást Koczor Miklós, a Missziói Bizottság tagja tartotta, aki évek óta szívén viseli a leépülő gyülekezetek sorsát. A bizottság nevében felmérést készített gyülekezeteink állapotáról az elmúlt években. Kétszázötvenöt megkérdezett gyülekezetből negyvennégy válaszolt a kérdésekre. (A Lelkipásztor szakfolyóirat közölte a felmérésről készült tanulmányt.) Az előadó hangsúlyozta, hogy a leépülés ellenszere egyszerre egyházszervezési kérdés és evangelizációs, belmissziós feladat. Szükség van a helyzet felmérésére, munkatársképzésre, az élő Jézus hirdetésére, a személyes szentháromsághit megvallására és eleven közösségi élet létrehozására. Az adatokban és gondolatokban gazdag előadást négy pontban foglalta össze Koczor Miklós.

  1. Pontos, értékelhető helyzetfeltárás, a megmaradás, az épülés lehetőségeinek feltételeivel.
  2. Jézus Krisztust személyesen ismerő munkatársak kiválasztása, képzése.
  3. Egyházmegyénként, lehetőleg az esperes és a missziói felelős szervezésével, 4-5 fős nem lelkészi munkatársi kör szervezése.
  4. Ehhez a munkához szükség van egyházi egyesületeink (pl. EBBE), az egyesület jellegű csoportosulások (pl. EKE) segítségére is.

A második beszámolót Böjtös Attila tartotta, akit az EKE bibliaiskolájának elvégzése után küldött ki az egyházkerület püspöke egy olyan gyülekezetbe, amelyben már huzamosabb ideje nem szolgált helyben lakó lelkész. A gyülekezet és épületei reménytelennek tűnő helyzetbe kerültek. Hallhattunk arról, hogy az elmúlt rövid idő alatt is gyógyulást, gyarapodást lehet tapasztalni: rendszeressé váltak (a szórványokban is) az istentiszteletek, bibliaórák és a hittan órák (7 csoport, 12 evangélikus és 30 sehová nem tartozó gyerek!). Új alkalmak szerveződtek: gyülekezeti délutánok, évente kétszeri evangelizáció, zenés áhítatok, gyermektábor.
Az előadásokat igen aktív beszélgetés követte.

Evangélikus Élet 2004. május